Történetünk

A Solymári Református Egyházközség igen fiatal: 1996-ban kapta meg az önálló gyülekezeti státuszt. Létrejöttének rövid története hűen tükrözi a magyar társadalom gyors változásokat magában hordó évtizedeit.
Hogyan jöhetett létre református gyülekezet a budapesti agglomerációban, egy zömében katolikus svábok lakta településen? A II. világháborút követő népességcserék keretében a közel 300 éve betelepített svábok egy részét kitelepítették, és helyükre a Csehszlovákiához került Felvidékről kitelepített magyarokat telepítettek be. A többségében református magyar betelepülőkhöz Mezőkövesdről és Szatmár megyéből a jobb lehetőségek, és Budapest közelsége miatt további reformátusok csatlakoztak.

A 70 főre duzzadt reformátusság új otthonában is folytatni kívánta lelki életét. A helyben tapasztalt akadályok elhárítása érdekében 1949-ben az akkor köztársasági elnöki tisztet betöltő Tildy Zoltán református lelkészig mentek el ingatlanigényükkel az imaház létesítése érdekében. Így került egy kitelepített sváb borbély vályogházába a solymári református imaház.

1980-ban az iparosodás újabb lendületet adott a közösség szervezésének, amikor a Pilisvörösvári Református Missziós Egyházközség solymári gyülekezetrésze egy – az 56-os események miatt Amerikát is megjárt, majd visszatelepült – idős korában lelkésszé szentelt vezetőt kapott. A 60 éves Szigeti László lelkész és a Nagyváradról áttelepült Darabos Lajos gondnok voltak a katalizátorok, akiknek lelkesedése a solymári reformátusokat összegyűjtötte, közös akaratukat templomépítéssé formálta. Céljaikhoz megnyerték a helyi katolikus lakosság, a helyi tanács és az állami cégek szimpátiáját, ami anyagi támogatásukban is kifejeződött.

A hívek és a közvetlen környezet támogatása mellett még az az anyaegyház segítsége is elégtelen lett volna, ha a német, svéd és holland gyülekezetetek milliós nagyságú adakozókedve és az enyhülés miatt a könnyebben kapott építési engedély nem segíti a templomépítést.Az épület tervezését Haraszti László tervezőmérnök és Králik Miklós statikusmérnök együtt adományként végezte el.

Ugyancsak adományként festette dr. Pákayné Hajnal Mária nyugdíjas tanárnő a templom teljes belső díszítését szolgáló 104 db fakazettát.

1941-ben 66 személy vallotta magát Solymáron reformátusnak. A templomépítés elött, 1984-ben ez a szám már 70-80 fő volt. Ez szám a templomépítés idején 270 főre duzzadt, míg 1993-ban már 650-700 lélekszámú a solymári reformátusság, legalábbis a népszámlálási adatok szerint.

A 200 fő befogadására alkalmas imaház felépítése eredményeként a solymári reformátusok 1988-ban létrehozták a saját missziós egyházközségüket, amely 10 év alatt megerősödve autonóm közösséggé fejlődött. 1990-ben fa harangláb épült a templom mellé alumínium-haranggal. Az imaház 1993. évben parókiával bővült Szalay Gábor tervei alapján.

A solymári reformátusság sokgyökerű, többféle hagyományt ötvöz. Budapest közelsége és a Pilis-medence településszerkezete a gyülekezet sokszínűségét tovább gazdagítja a Solymár közelében lakókkal.